Imádom a kutyákat, a szívemen viselem a sorsukat. De a kutyák közt is legjobban a tacskókat szeretem. Annyira mókás kis lények a rövidke lábukkal, meg a hosszú testükkel, a lógó füleikkel, hogy legszívesebben az összeset összepuszilgatnám. Nem bírok magammal, ha tacskót látok, vagy bármilyen tacskós dolgot. Egyszerűen bolondja vagyok ezeknek a “fél kutya magas, másfél kutya hosszú” kis ebeknek.   tovább

Nem akarnak gyereket, de sokan közülük kifejezetten szeretik a gyerekeket. Mások már egy gyerek látványától is rosszul vannak. Vannak, akik kizárólag az állatokért tudnak lelkesedni. Néhányuknak a meddőséggel kellett szembenézniük, mások küzdenek azért, hogy lehetséges legyen számukra a művi meddővé tétel. Ők a tudatosan gyermektelenek, child free-k, röviden CF-ek.  tovább

Idén nyáron több alkalommal is belefutottam olyan posztokba, amin menyasszonyok hirdették, hogy ha ez a kép nem kap 1000 lájkot, akkor nem mehetnek férjhez. Sohasem lájkolom ezeket a képeket. Ha ezen múlik a boldogság, akkor már régen rossz. tovább

Öten vagyunk testvérek, öt lány. Gyerekkoromban nálunk nem voltak kisautók meg focilabdák. Mi bizony főleg barbiztunk. Barbi, így nevezem, szándékosan: nem Barbie®, mert nem volt pénzünk az eredetire. tovább

Szerettem volna írni nektek a parfümökről. Rákészültem, szimatoltam is sokat. Ám valamelyik nap megosztottam egy cikket a Facebookon, és alatta kisebb kommentháború tört ki. A cikk a főbb értékrendekről szólt, amelyek fontosak az életben. Kiemeltem belőle egy idézetet, ami arról szólt, hogy a hűség több annál, mint hogy megcsaljuk-e a párunkat tovább

Szerintem életemben nem volt olyan cikk, amit annyi ideig pihentettem volna és annyiszor átírtam volna, mint ezt itt. Mert a téma meredeknek mondható, én pedig nem vagyok benne nyakig.  tovább

Mostanában sokat gondolkodom ezen. Nem titok, egyedül vagyok, lassan három éve. Felnőtt életem stabil ritmusban zajlik: hét év kapcsolatban, hét év egyedül, három év kapcsolatban és most már újabb három éve egyedül. Végeztem egy gyors számítást: a felnőtt életem felét, életem negyedét egyedül, vagy ha úgy tetszik, magányosan éltem. tovább

Írtam már arról, hogy az én zsúfolt és kaotikus életembe befogadtam egy kiskutyát. Kölcsönösen megmentettük egymást, óriási harmóniában és szeretetben vagyunk mi együtt. Günther egy nagyon helyes és kedves kutya, de hiszen melyik kutya nem az? Nem mondom, hogy  világrengető kalandjai vannak, de szívmelengető, boldog kis történetek ezek.  tovább

Néha elborzadok, hogy az emberek mennyire nem kommunikálnak egymással. Illetve, ha mégis, abban sokszor nincs köszönet. Mert sokszor csak egymásra mordulnak, ahelyett, hogy beszélgetnének. Olyan emberek, akik elvileg partnerek, úgy beszélnek egymással, mint az ellenségek. Az idegenek pedig sokszor még alapvető illemet sem képesek mutatni egymás irányába. A buszokon elég gyakori a dupla ülés, gondolom, helytakarékossági okokból. Megfigyeltem, hogy azok az emberek , akik egyedül utaznak, általá... tovább

Mindenkivel előfordulhat, hogy hibázik. Kisebb-nagyobb ballépésekért, vagy akár komolyabb bűnökért - bocsánatot kérni a legtöbb embernek nehéz. Kimondani, hogy “sajnálom”, sokszor olyan feladat, ami nem megy könnyen. Sőt, olykor sehogyan sem. De vajon miért ilyen nehéz ez? Rögtön le is lövöm a poént: én azt gondolom, hogy - mint gyakran, most is - a legtöbb esetben gyerekkorban gyökerezik a probléma. A legtöbb olyan helyzet, amikor gyerekkoromban bocsánatot kellett kérnem, valamilyen megalázó... tovább