Trágár beszéd, káromkodás. Mikor van helye? Mikor túlzás? (Felidéző)

márc. 22., 2018

Trágár beszéd, káromkodás. Mikor van helye? Mikor túlzás? (Felidéző)

Alapvetően szeretem magam elegáns, finom nőnek hinni, ám tény, hogy olykor kicsusszan egy-egy csúnya szó, káromkodás a számon. Volt idő, amikor ez jóval gyakoribb volt - akkor tudatosan figyeltem arra, hogy csökkentsem a trágár kifejezéseket a mondandómban.

Vannak, akiknek a személyiségétől ez végtelenül távol áll. Csodálom őket, mert ez általában a tiszta lelkű, rendkívül jószándékú emberek sajátja. De ugyanakkor csodálom - és kicsit irigylem - a nagyszájú, bővérű embereket is, akik szabadon, mindenféle gátlás és visszafogottság nélkül, cifra káromkodások közepette fejezik ki magukat - persze kizárólag akkor, ha a mondanivalójuk és ők maguk is egyébként intelligens, tevékeny, korrekt emberek. Egyszerűen vannak, akiknek a kifejezési módja úgy van a helyén, hogy azt olykor nyomatékosítják némi káromkodással.

Magyarul egyébként annyira szépen, választékosan és hosszasan lehet káromkodni, hogy már az is fejleszti a szókincsünket - és szerintem az agytevékenységünket is - ha ezt gyakoroljuk kicsit. Persze ha a káromkodás nem a mondanivaló nyomatékosítására szolgál, csupán alpári, trágár és visszataszító, akkor borzasztó hallgatni. Érdemes átgondolni, hogy dramaturgiai hatása van-e, hozzátesz-e valamit a mondanivalónkhoz, növeli-e annak súlyát. Ha igen, akkor hadd szóljon! Én azt szeretem, ha egy kicsit huncut, játékos és vagány. Mert van ilyen, bár a határ nagyon vékony és az ember alapvető személyiségétől is nagyon nagyban függ, hogy hogyan hangzik a szájából. És persze ne feledjük: a vita abban a percben dől el, amikor elhangzik a K betűs szó: akár ha a vitapartnert, vagy annak nőrokonát minősítjülk vele, akkor vesztettük el a nyertes pozíció lehetőségét. Mert ez egyszerűen annyira tróger dolog, hogy abból nem jöhetünk ki elegánsan.

Emlékszem, gyerekkoromban az édesanyámtól számtalan káromkodást hallhattam. “Úgy beszél, mint egy kocsis” - ez volt róla az általános vélemény és tény, hogy nagyon durván csúnyán tudott beszélni. Mégis, ha a mi szánkon kicsúszott akár csak egy “hülye” is, máris keményen leszidott. Már gyerekként éreztük ennek ellentmondásosságát - hiszen a szülő elsősorban azzal a példával tanít, amit mutat. Beszélhet akármit, mindig is az lesz a fontos, amit látunk tőle.  Rengeteg kamasz, sőt már egészen kicsi gyerek is durván káromkodik - ez nagyon szomorú dolog, lássuk be.

Eszembe jut az Igazából szerelem Natalie-ja, aki a miniszterelnök asszisztense volt a fimben, a “csúnyaszájú” lány. Ott minden csúnya szó a helyén volt és a karakter a szabadszájúságával együtt rendkívül szerethető, bájos és cuki volt. Azt hiszem, ő a pozitív példa. Na meg a kedvenc sorozatomban, a Szex és New Yorkban is elröppent néhány érdekes kifejezés, de ezt is pozitívnak értékelném. A negatív példa pedig talán a megboldogult Mónika-show, annak minden egyes elhíresült szereplőjével. Az is igaz persze, hogy az utóbbi évtizedekben egyre lazábban vesszük az ilyesmit. A G-nap óta már a politikában is mindennapos történet lett és a különböző médiumokban is egyre bátrabban írják le a trágár kifejezéseket - a TV-ben persze muszáj kisípolni.

Szerintem bizonyos keretek között teljes mértékben megengedhető és megengedett a káromkodás. Ugyanakkor nagyon könnyű átlépni azt a vékony határt, ami után már alpáriságnak nevezhető a dolog. Az viszont nem lehet cél. Úgyhogy csak óvatosan! 

(Cikkünk 2018. január 27-én jelent meg.)

Zigó JuditZigó Judit

Hozzászólások