Tanácsok fészekből kirepülőknek (Felidéző)

szept. 8., 2016

Tanácsok fészekből kirepülőknek (Felidéző)

Még utolsókat rúg a nyár, de szeptembertől nagyon sok 18-20 éves életében új időszámítás kezdődik. Egyetemre, főiskolára mennek. Most még gőzerővel hajtják a kiadó, tűrhető színvonalú albérleteket, ám a nagybetűs életben a mami főztje és vigyázó szemei nélkül kell boldogulni. Ha végigkóstolták az összes török, indiai, kínai gyorsbüfé kínálatát, elkezd majd hiányozni a hazai. Mielőtt azonban belevágnak a kulináris kísérletezésbe, érdemes megjegyezni néhány buktatót. Mert az okos fiatal az egykoron volt fiatalok kárán tanul. A szakácskönyvek pedig nem rágnak mindent szájba:

1. A recept azt írja, ha kemény tojást akarunk, 6-7 percig kell főzni. Igen ám, de forrástól számítva. Ellenkező esetben úgy veszed ki a vízből, ahogy beletetted.

2. A rántani való sajtot mindig duplán panírozd (először liszt, tojás, morzsa, majd újra tojás és morzsa), különben olajban úszó „sajtfondüt” kapsz. Néhány nap éhezés után az sem kevés, de a szakszerű rántott sajt sokkal finomabb.

3. Az olajos-nyúlós sajtot, leragadt tojásrántottát ne próbáld villával kikaparni a teflon serpenyőből, mert azt az edényt utána soha többé nem tudod használni. Ha csak nem tartod meg levezetendő düh esetére.

4. Ha pörköltet készítesz, a pirospaprikát úgy szórd a hagymára, húsra, hogy előtte leveszed az edényt a lángról. Különben ehetetlenül keserű lesz.

5. Ugyanaz a helyzet a fokhagymával is, mint a 4. pontban a paprikával – olajban sülve megkeseredik.

6. Készülj arra, hogy két tányérnyi spenóthoz meg kell venned legalább másfél kiló nyerset, hisz ez a zöldség nagyon összeesik főzéskor. Ha nem akarod a lakótársad elől dugdosni a két kanálnyi kész főzeléket, vásárolj elegendő alapanyagot.

7. Ugyanez vonatkozik az uborkasalátához való alapanyag mennyiségére is. Egy kígyóuborkából nem tudsz megetetni egy baráti társaságot.

8. A kész uborkasalátát mindig alaposan takard le, mielőtt a hűtőbe teszed, különben néhány óra múlva uborkás tejszínhabot, uborkás joghurtot, uborkás felvágottat ehetsz uborkás tejjel. Nem jó, hidd el!

9. Ha krumplit főzöl, ne hagyd magára, míg fel nem forr, különben elindul világgá.

10. A tejbegríznek való tej is megy a krumpli után, ha feltevés után elindulsz zuhanyozni. Mire végeztél, a tej büdösen-bánatosan szétterülve vár a tűzhelyen, a lábas alján meg egészen méltatlan barnás maszat várja, hogy - több óra alatt - eltávolítsd.

11. Apropó, sika: ha a szülőket várod vendégségbe, s ki akarod pucolni a wc-t, zuhanytálcát, hogy jó benyomást kelts, a biztos siker érdekében nehogy hipót és sósavat vegyíts! A siker biztos lesz, de nem a tisztaság, hanem tüdőkárosodás terén. Életveszélyes!

12. Ha műkörmöd van, ne kezdj takarítani hideg zsíroldóval! Bár oldja a zsírt, de oldja a körmöt is. Az esti gólyabál előtt kifejezetten kínos. 

Tapasztalj, hogy tudj! Ám ha végképp nem boldogulsz a háztartással, első helyen legyen elmentve a telefonodban egy non-stop pizzéria telefonszáma, kollégiumban lakó csoporttársaidtól pedig okvetlenül kérd el az ő szobájukat rendben tartó takarító néni elérhetőségét is!

(Az írás 2015. augusztus 23-án jelent meg.) 

 

Vona-Szabó KrisztaVona-Szabó Kriszta

Hozzászólások