Rövid hajból hosszút? De hogyan?

jan. 28., 2017

Rövid hajból hosszút? De hogyan?

Szinte egész életemben hosszú hajam volt, de szerencsés is vagyok vele, mert sűrű, erős, fényes és egyenes szálú. Háromszor vágattam rövidre, egyszer kamaszként, amikor a kedvenc együttesem tagjai is levágatták a hajukat, egyszer huszonéves koromban, amikor szimplán olyan kedvem támadt, egyszer pedig öt évvel ezelőtt, mert ezt tartottam az önkifejezés egyik módjának.

Szóval általában tízévente beüt nálam valami, és akkor rövid hajra váltok. Az első két alkalommal nem vágattam teljesen rövidre, csak állig érőre, és azonnal vissza is növesztettem. De az öt évvel ezelőtti akcióm után négy évig ultrarövid hajam volt. Ritkított, tüskés, néhány centis hajjal léteztem. Egyetlen dologtól függött, hogy szeretem-e: attól, hogy milyen a fodrászom. A rövid hajas időszakom első évében kerestem az igazit. Elmentem a csak hajvágást ígérő zöldalmás szalonba, adtam nekik vagy 3-4 esélyt, de ott csak két opció volt: vagy kicsit rontották el, vagy nagyon. Amikor nagyon, akkor nem mentem oda többé. Szanaszéjjel gyaláztam a pár centis hajamat a hajformázókkal meg a hajvasalóval, így nagy nehezen beállt valahogyan. Aztán megtaláltam az álomfodrászt, Incit, aki egy tündér, és szó szerint aranykeze van. Amikor először levágta a hajam, egyik ámulatból a másikba estem. Olyan technikákat alkalmazott, amit soha, sehol nem láttam azelőtt. Ő vágta olyanra a hajamat, ami az elkövetkező három évre meghatározta a stílusomat. A pimasz, fekete tüsi. Bármikor beülnék a székébe csukott szemmel. Imádtam és azóta is imádom minden egyes remekművét, amit a fejemre alkotott.

Másfél évvel ezelőtt kezdtem el újra növeszteni a hajamat, mert meguntam, hogy egy kis hajformázó mindig kell rá, amit aztán naponta ki is kell mosni, mivel anélkül az erős, dús hajam kissé torzonborz hatást keltett. És ha arra a kérdésre keresem a választ, hogy mi kell ahhoz, hogy meg tudjam növeszteni a hajam az ultrarövid tüsiből hosszúra, akkor is azt kell mondjam, hogy egy jó fodrász. Mert amikor kitaláltam, hogy megnövesztem, ő abban is partner volt. Olyan frizurát vágott nekem, amiről pontosan tudta, hogy mikor, melyik terület növesztésére fókuszálunk, és azt ott békén tudja hagyni pár hónapig.

Érdemes előbb a felső szálakat megnöveszteni és a nyaki részt még hozzávágni egy ideig, mert különben nagyon rendezetlen hatású lehet a frizura, ami nem szép. Fontos puhítani, de az is kell, hogy ne legyen nagyon ritkítva sem, mert akkor meg nem fog egyenletesen növekedni. Szóval nagyon hálás vagyok, hogy Inci ezt is végigcsinálta velem. Most már majdnem vállig ér a hajam, de lassan ismét esedékes lesz egy vágás, mert nekem fontos, hogy rendezett és stílusos legyen a frizurám.

Hogy mit csinálok még a hajnövesztés érdekében? Minden szárítás és hajsütés vagy -vasalás előtt hővédő spray-t használok. Panthenol habbal kenegetem a fejbőrömet és a hajvégeket. Időnként ricinusolajból pakolást készítek. Emellett hajvégápoló olajat, hajkrémet és argánolajat is használok, felváltva. Ezeken kívül egy hajvitamin-komplex kapszulát is szedek, amiben van biotin, szelén, cink és B-vitamin.

Azt gondolom, igaz a mondás, hogy a nőknél a nagy lelki változások járnak radikális frizuraváltásokkal. Tudom, hogy nálam így volt, mindig megéltem azokat a lelki folyamatokat, amelyek ezekhez a változtatásokhoz vezettek. A hajszínemet nem váltogatom, 20 éve fekete, és ez jól is van így. Nagyon szeretem a színét, de a fazon legyen változatos! Más meg éppen, hogy könnyebben vállal be egy új hajszínt vagy melírt. Rendben is van ez így. Végül is azért van ez a lebernyeg a fejünkön, hogy játszadozzunk vele, hogy kifejezzünk vele valamit, nem?

Nem tervezem nagyon hosszúra növeszteni a hajamat, mert a súlyánál fogva hajlamos lelapulni, ha túl hosszú. De szeretném, ha öt év elteltével ismét tudnék copfot kötni magamnak, mert az praktikus és jól áll. És ahogy magamat ismerem, a rövid haj is vissza fog még térni az életembe!  

Zigó JuditZigó Judit

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások