Azt mondják, az álmodozás az élet megrontója. Szerintem meg az agyalás az. Fel szoktam tenni magamnak a kérdést: Járhat még valaki hozzám hasonló cipőben? Van még rajtam kívül olyan ember, aki addig pörgeti az agyát, míg a feje bele nem fájdul? Mert szó szerint belefájdul a fejem minden estére az életbe.

Tenni, jönni, menni, mozgásban lenni, alkotni, létrehozni, világot megváltani, jól lenni, jól élni, sikerre vinni, pörögni, változni, komfortzónából kilépni, akarni, egyeztetni, időt beosztani, észben tartani, megfelelni, csábítani, kedvet keresni, figyelni, mosolyogni… és folytathatnám a sort. Ezeknek mindennapi feladatnak kellene lennie mindenki számára, ha kicsit is szeretnénk, hogy a világunk változzon és fejlődjön.

És miközben az én agytekervényeim járnak 0-24-ig, a céltalan, ostoba, egyszerű legények és lánykák élnek bele a világba. A minap szembe jött velem egy okos mondat, hogy lássam, az élet nem mindenkinek egy többszörösen összetett egyenlet. Így hangzott:

„Ha a lány az első randi után emlékszik a szemed színére, akkor biztosan több izomra van szükséged.”

Most nevetnem kellene, hihihi-hahaha, valóban, és tényleg, és csak a deltás istenek az eredeti istenek, a többi csak istenke, vagy gyenge, olcsó másolat, mint a kínai boltokban kapható edzőcipőn a fordítva dobbantó puma. De nem bólogatok, s még csak nem is nevetek. Tényleg ilyen „egyszerű” életet élünk? Tényleg minden a külsőségek körül forog? Tényleg fontosabb lett, hogy ne érjem át a bicepszét két kézzel annál, hogy tudja, ki volt Móra Ferenc? Mi van, ha én a szemének a színére akarok emlékezni, vagy a nagyvonalúságára, és nem a 6 vagy 8 vagy 10 kockájára a hasán?!

Döbbenet, ami manapság folyik. Minden második férfi és nő posztolgatja az egészséges életmódról tanúskodó képeit, az edzőtermi szelfiket, hangoztatják, hogy izmok és kerek segg nélkül nem élet az élet, mégis, az utcán vonulva több pufigombócot látok, mint fitneszpartizánt.

Fényt kiabálva csúszunk a mélybe, kapaszkodunk olyan elvekbe, melyek még a szószólók fejében sem léteznek, közben elhagyva azokat az értékeket a vágyott semmiért, melyek régen kódolva voltak a kevésbé izmosak lényébe is. Nem mindenki lesz bikinimodell vagy többszörös Arnold Classic-győztes testépítő.

Nem. A kidolgozott testhez kitartás kell, akarat, lemondás, aktivitás, pénz és megfelelő időmennyiség. Miért nem valljuk be, ha valamelyik tulajdonsággal nem rendelkezünk? Miért nem valljuk be, hogy nem szeretnénk atomra gyúrt férfit reggelente az egekig magasztalni? Miért nem dobjuk le az álszentség álarcát és nyilvánítjuk ki, hogy a húsos nőket kedveljük? Miért nem vállaljuk, hogy inkább elsörözzük a havi húszezer forintot terembérlet helyett? Miért hazudunk magunknak?

Megyünk a trendiség, az adott divathullám után, szinte félve vállaljuk magunkat vagy a partnerünket, mert nem illik bele a világ imidzsébe sem a kinézete, sem az elvei miatt. Hova tartunk?

Mindenki szereti a szépet. De szeretném én eldönteni, hogy nekem mi a szép, nem pedig mások reakciója alapján ítélni, szerethetek-e valakit vagy nem. Egy ember lénye összetett. Szeretem, ha minden bugyrában van valami kézzel fogható, felmutatható. Biztos én működöm furán, de az egyensúly és az összhang a fontos. Inkább legyen átlagosan szép, okos, emberséges, mint kiemelkedően okos, de rusnya, vagy emberfelettien szép, de rézharangként kongó.

(Fotó: iStock - Getty Images)