Márai, a tragikus sorsú világpolgár

ápr. 11., 2017

Márai, a tragikus sorsú világpolgár

Márai Sándor és József Attila születésnapja is április 11-én van. Születésük és haláluk között vonható párhuzam, hiszen mindketten önkezükkel vetettek véget életüknek, mégis egészen más életutat járt be a két művész.

Mondhatnánk azt is, hogy egymás ellenpontjai voltak, pedig a két fiatalember között voltak hasonlóságok. Például ma már senki nem úgy emlékszik vissza Márai Sándorra, mint a fiatalon a kommunista művészek csoportjához csatlakozó íróra, ugyanakkor József Attilánál ezt a kis kommunista intermezzot gyakran megemlítik, mintha következhetne ez az ideológiai állásfoglalás a proletár szülők gyermekének gondolkodásából. Pedig az életben ez nem mindig ilyen egyszerű.

József Attila életében a kommunizmus egy olyan eszmeiséget jelentett, amivel a századforduló gondolkodó, haladó értelmiségi emberei közül sokan találkoztak. Aztán, amikor megtapasztalták, hogy a kommunizmus a valóságban éppen az egyik legigazságtalanabb rendszerré képes torzulni, kiábrándultak ebből az eszméből. De a lázadás, a fennálló politikai rendszer kritikájába belefért az is, hogy valaki kommunista lett a múlt század első felében.

Így volt ez Márai Sándorral is, aki fiatalon, ki tudja miért, talán minden családi múlttal történő ifjúi leszámolásként, éltette a Tanácsköztársaságot. Ebből a perspektívából még talán jobban érthető, hogy miért is lesz valakiből aztán a polgári értékrend egyik legnagyobb és legelkötelezettebb értékmentője. Márai Sándor egy olyan világról, és úgy írt, amit és ahogyan nagyon kevesen ismertek és láttak kívülről és belülről is. Mert szükséges volt kívülről szemlélni a polgárság életét egy rövid ideig, hogy annál jobban és mélyebben lássa egy, a második világháború után Kelet-Európában halálra ítélt társadalmi réteg világát.

Márai, az író, aki a kassai polgárcsalád gyermekeként aztán kilépett a közép-európai világ sajátos útvesztőjéből, európai és amerikai élete során kitágította ezt a világképet a világpolgár életérzésével is. De hogyan? Azzal a gesztussal, ahogyan sokszor ma beszélünk a mindenféle nemzeti történelmi múltat semmibe vevő, hazához nem kötődő, globalizált emberekről? Márai Sándor nem felejtette el kényszerből választott külföldi évtizedei alatt, honnan jött és mit hozott, még akkor sem, amikor a szocialista rendszerben fulladozó hazája sehogy sem akart tudomást venni róla.

A honvágy és a magyarság ügye, bármerre járt és élt a világban, nem múló gondolat maradt. Talán ezért volt ő különösen értékes író, talán ezért maradhatott emberileg, morálisan magasan iránymutató az a világnézet, amit ő képviselt. Márai Sándor minden körülmények között rendíthetetlen kitartással írt és alkotott, így különösen gazdag életművet hagyott hátra. Az író születésnapján az Ég és Föld című kötetéből vett idézettel emlékezünk:

„Figyelj,

Ne akarj nagyon szépet, sem különösen meglepőt, sem vészesen egyénit és eredetit mondani. Nyisd ki szemed, s figyelj, nagy erővel. Aztán hunyd be szemed, és emlékezz nagy erővel. Aztán hallasz egy hangot, látsz egy arcot vagy egy tájat, valami dereng… Akkor írjál, nagyon lassan, gondosan.

A többit bízd Istenre.”

Szaplonczay DóraSzaplonczay Dóra

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások