De hol vannak az alpári tinisztárok szülei?

okt. 30., 2015

De hol vannak az alpári tinisztárok szülei?

Ugye, megvan még Uhrin Benedek? Az azóta már elhunyt idős bácsika, aki Rebeka kutyához írt ódájával lett internetes sztár. A mű annyira utánozhatatlanul rossz volt, hogy az embernek egyszerűen hallgatnia kellett. És talán még emlékszünk arra a meglepődésre is, amikor Fluor Tomi Mizu című dalával beírta magát a magyar könnyűzene csillagai közé. Nem volt abban semmi harag, semmi rossz érzés, inkább csak fanyar és értetlen mosoly: ne már, tényleg ennyi is elég? Azóta az illető bizonyította, hogy nem is tehetségtelen, mint azt első látásra gondolni lehetett, csupán kihasznált egy piaci rést, ráérzett egy hangulatra és azt ügyesen meglovagolta.

Na, de ki hallott már Berkes Lauráról, Kovács Bettynáról, Jónás Rómeóról, Pintér Natáliáról, Dósa Fannyról vagy Takács Milánról? Hogy nem hallott róluk? Na, ne! Hiszen több tízezer vagy akár százezer követőjük van, bizonyos értelemben megasztárok, csak nincsenek benne az újságokban, tévékben, rádiókban. Ők ugyan (még) nem részei a mainstream böfögőknek, fenékrázóknak, celebeknek, éjjel-nappal semmittevőknek, de társadalomformáló hatásuk hasonlóan nagy. Különösen a tinik körében. A mai közösségi média lehetőségei határtalanok, ha valaki kellően dörzsölt, újszerű, innovatív, kreatív és végül: ha gátlástalanul primitív. A felsorolt Facebook-celebek ezzel az utóbbival rendelkeznek igazán.

Hogy mitől híresek? Miért követik őket ennyien a világhálón? Mit csinálnak? Nos, igazából semmit. Egymással alpári módon veszekednek, üzengetnek vagy éppen egymással közösen pózolnak, szelfiznek és ezt megosztják a követőknek. Persze ez még önmagában nem elég. Az nem árt, ha az adott tini már pornózik, vállaltan prostituált, szemérmetlenül erotikus képeket közöl homoszexualitásáról, napi szinten nyomja a hátsóját a kamerába vagy olyan cifra átkozódásokkal küldi el éppen aktuális netes riválisát a „rák”-ba, hogy a szurkolói lelátókon edződött magunkfajta is kapkodja a levegőt. Vagy fentieket együtt teszi! Na, az a legjobb. Mindezt tinédzserként.

Látja ezt apa-anya? Vagy ők fogják a kamerát? (forrás: Facebook)

Felmerül több kérdés is. Elsőként: hol vannak a szülők? Vagy kik a szülők? És itt most ne jöjjünk azzal, hogy ezek a fiatalok nagyon mélyről jönnek, többségében szegény cigány családok gyermekei, nincs esélyük a normál módon való kitörésre stb., mert ez nem mentség. Valószínűleg a szülők olyan alvilági vagy félvilági életet élnek, ami ezeket a mintákat már ilyen zsenge korra követendőnek mutatta fel. Persze az is lehet, hogy némelyikük normális családban nőtt fel, de beszippantotta egy rossz társaság, vagy csak a szörfözés közben rontották meg a többiek. Bármi is legyen az igazság, nem tudom, mit érez egy apa, amikor a tizenvalahány éves lánya a fenekét kitolva, kezéből fontkötegeket a földre szórva úgy káromkodik, hogy az szinte alulmúlhatatlan.

A másik kérdés, hogy mi vár ezekre a szerencsétlen emberpalántákra néhány év múlva, ha már ilyen fiatalon megrohasztotta őket az élet. Milyen felnőtt, családalapító, adófizető, normakövető állampolgár lesz belőlük? Nyilván semmilyen. Nem kell hozzá jóstehetség, hogy többségük a drog, az alkohol, a bűnözés, az alvilág vermeiben veszik oda, és örülhet, aki szimpla lelki zavarokkal, depressziós problémákkal megússza a Facebook-kalandot. Persze mindig volt a társadalomnak ilyen része, és - nem vagyunk naivak - mindig is lesz. Lehet, hogy csupán arról van szó, hogy ami eddig a szemünk számára láthatatlan volt, az most a közösségi médiának „köszönhetően” elénk tárul, sőt, szinte kérkedik létezésével? Meglehet. Talán jobb volt, amíg nem tudtunk róla.

És hogy változik a világ! Ma már megboldogult Uhrin bácsi egy jópofa nagypapi, Fluor Tomi egy tehetséges zenész, akiket nem lehet egy lapon említeni a felsorolt személyekkel. Ha vannak is kételyeink az értékükről, azt nem lehet mondani, hogy rosszat tennének a világgal. Nagyon remélem, hogy néhány év múlva nem lépünk megint annyit lefelé a létrán, hogy majd ugyanilyen megbocsájtóak legyünk a fenti tinikkel. Hogy visszasírjuk Dósa Fannyt és Berkes Laurát…

Ja, és tudom, hogy a kedves olvasók közül lesz, aki megpróbálja megkeresni ezeknek a szerencsétlen gyerekeknek a profilját, hogy saját szemével lássa a szennyet, amit a létezésbe tesznek. Aki erre készül, könyörgöm, ne tegye! Én megtettem, és nem lett jobb a napom, ám kifejezetten rosszabb lett. Akik az életre igent akarnak mondani, erre nemet kell. Akit mégis legyőz a kíváncsiság, nos, az majd megbánja.

(Képek forrása: Facebook)

 

 

 

Török Péter

Kapcsolódó cikkek

Hozzászólások