Akárki akármit mond, alakulhat bárhogy a világ folyása, a képzeteinkbe örökre beleégett, hogy Amerika a lehetőségek hazája, az ígéret földje. És valóban. Lehet, hogy önhipnózis, lehet, hogy saját magunknak teremtett misztikum, de azért ha Manhattan utcáin sétálgatunk, vagy a Times Square-n kortyolgatunk egy papírpoharas hosszúkávét, összeszorul a gyomrunk és gyorsabban ver a szívünk a meghatottságtól. Biztosan a sok amerikai film teszi, hogy az ember lánya elájul attól, ahogy ő is ott üldögél, ahol a Szex és New York Carrie-je szaladgált vagy ahol a Wall Street Farkasa falta fel sok jenki álmát, de a tény attól még tény marad: van valami mágikus vonzerő Amerikában.

Az „amerikai álom” kifejezést még a 20. század elejének köszönhetjük, amikor az új kontinens még valóban a lehetőségek hazája volt. Akkoriban még tényleg lehetett üres zsebbel és találékony szorgalommal szerencsét csinálni az USA-ban. Ma már ez koránt sincs így, de még 2009-ben is úgy gondolta az amerikaiak 72%-a, hogy bárkiből lehet gazdag és sikeres ember, induljon akármilyen szerény körülmények közül is. S lehet, hogy a közvélemény-kutatók csupán Beverly Hillsben és Bel Airben faggatóztak, de a válaszadók 44%-a úgy vélte, ő maga is megvalósította vágyott céljait, éli a nagy amerikai álmot. A megkérdezettek 31%-a pedig biztos volt benne, hogy még életében eléri, amit szeretne.

Ezen nincs is mit csodálkozni. Amerika már nem a lehetőségek hazája - elég, ha rápillantunk a jenkik ÁLLAMADÓSSÁG számlálójára, mely másodpercről másodpercre mutatja a nem túl rózsás jelent -, de még mindig az illúzió, a pozitív gondolkodás és a porhintés otthona. Ezért kajálják nagykanállal az amerikaiak nem csak a hitelkártyájukkal vett jégkrémet, hanem az egyszerű munkásgyerekek főszereplésével készült sikerfilmeket is. Ilyen a ma évfordulós Koktél is, melyet 1988. július 29-én, immár 27 éve mutattak be az amerikai mozikban. Noha a kritikusoktól bezsebelt jó pár Arany Málna-jelölést (minden, ami szánalmas), melyekből meg is kapta a legrosszabb film és a legrosszabb forgatókönyv díját, az akkor még zsenge korú és valóban zsenge képességű, ellenben jóképű Tom Cruise főszereplésével készült sztorit imádták az emberek.

És imádjuk ma is. Mert a monumentális és színes New Yorkról még mindig előbb hisszük el, hogy a lehetőségek hazája, mint Békéscsabáról vagy Hajdúböszörményről. De ha Doug Coughlinra hallgatunk, talán még nálunk is megvalósítható a lehetetlen, csak egy kis kitartás kell hozzá. Meg egy mojito…