Nem találom fel a spanyol viaszt azzal a kijelentésemmel: Az emberiség hülyének van nézve. A véleményformálók manipulálnak, befolyásolnak, ferdítenek, túloznak, hisztériát keltenek.

És napjainkban, mikor a közösségi média révén mindenkinek van saját felülete, melyen kifejtheti a saját véleményét, könnyen belecsúszhatunk abba a hibába, hogy egy-egy felkapott poszt szerzőjét elkezdjük mértékadóként elfogadni, nézőpontjához igazítjuk a sajátunkat, vagy frusztrálttá válunk, mert nem értjük, mi miért gondolunk mást, mint a 3000 megosztással és százezer lájkkal bíró véleményvezér.

Az elmúlt héten két, egymásnak látszólag ellentmondó, de ugyanazon témában megnyilvánuló férfiember jóvoltából állt égnek az internetezők haja. A téma pedig nem más volt, mint a nők külseje, testsúlya, ideális megjelenése.

Hétfőn akadt ki minden jóérzésű ember a TV2 reggeli műsorának riportján, melynek apropója Benkő Dániel, egykori lantművész, ma hivatásos kedélyborzoló születésnapja volt. Benkő alig huszonéves babájával, Bazsa Rózsával (!!!) érkezett a helyszínre, s míg a papival beszélgettek, a kislányka pörgött-forgott, mórikálta magát a vízben.

Szó szót követett, a végén oda lyukadtak ki, hogy a 70 éves Benkő elkezdte ócsárolni kb. 45 kilós párját, milyen kövér, fogynia kellene, mert egy nő akkor szép, ha mindene kiáll: az arccsontja, a csípőcsontja, a hasa lapos és különben is, Bazsának legalább másfél kilót kellene még fogynia.

A két műsorvezető álszörnyülködött, s meginterjúvolták a kislányt is, aki egyetértett párjával, s elismerte, nagyon hájas a combja.

A riport végére fuldokoltam a dühtől. Én kb. 8 éves koromban néztem úgy ki, mint ez a Bazsa Rózsa nevű hölgy. Mögöttem van egy fél élet, nemsokára 40 leszek, van egy csodás 12 éves fiam, vannak hurkáim itt-ott, nem áll ki sem az arccsontom, sem a csípőcsontom, Benkő szemével nemhogy hájas, de ordenáréan undorító a combom. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a napi életritmusom, a munkám, a háztartás, a gyerek, a logisztika mellett a koromnak megfelelően legjobb állapotban legyek, de nem csak az esztétika, hanem az egészégem miatt is sportolok.

És kikérem magamnak minden nő nevében, hogy ilyen műsorokkal próbálják rombolni az önbecsülésemet, hogy kvázi hivatalosan tituláljanak gusztustalannak, mert az ország egyik legnézettebb (igaz, színvonalban a bányászbéka segge alatt lévő) tévécsatornája promotálja az anorexiát. És nem én meg az én korosztályom a lényeg, mert mi azért eléggé kiforrott egyéniséggel bírunk ahhoz, hogy a dühünket kiengedve menjünk tovább. De ott a rengeteg tizenéves, akik kegyetlen versenyben vannak saját magukkal és a kortársaikkal, keresik a helyüket, a személyiségüket, az identitásukat, s akiknek ha a szeme elé kerül egy ilyen adás, elkezdenek filózni azon, hogy ha az a lány ott a tévében kövér, akkor ők vajon milyenek lehetnek?! Ismerek 12-13 éves kislányokat, akik 3-4(!!!) éve fogyókúráznak, akik undorítónak találják a hasukat, narancsbőrösnek a lábukat, ocsmánynak az arcukat, miközben olyan szépek, egészségesek és üdék, hogy öröm lenne rájuk nézni, ha nem vágnának folyamatosan fancsali képet az öngyűlölet miatt. „Bravó”, TV2, nem csak a Tények „megy nagyot” minden este, a többi műsor is szépen zárkózik fel a zártosztályra érdemes szintre. 

Aztán ellenpontként jött a „jófej férj”, Robbie Tripp az Instagramról, aki ódákat zengett husi feleségéről, annak gömbölyded mindenéről, a gödröcskékről, a csíkocskákról, a horpadásokról. Arról, hogy ő mekkora faszagyerek, mert igenis imádja a túlsúlyos nőt, s nem érdekli, mit mond a világ az ő kerekded asszonyáról. Ez tök gyönyörű meg minden, csak: úgy áradozik a feleségéről, hogy közben minden szava negatív. „A formái miatt nem fog szerepelni a Cosmopolitan címlapján”; „Kitölti a farmerja minden négyzetcentiméterét”; „Vastag a combja és nagy a segge”; „Nem érdekel a barátaim véleménye, akik a hasonló lányokat dagadtnak nevezik” stb.

Nem tudom. Nézegettem a kettejükről, Sarah és Robbie Trippről készült képet, s azon gondolkodtam, nekem hogy esne, ha az én férjem úgy zengene rólam ódákat, hogy közben elismeri, kövér, vastag és rücskös vagyok, de azért ő szeret, mégha a világ ki is röhögi. Sarah Trippen valóban van néhány kiló súlyfelesleg, de a közös fotójukon sokkal önazonosabbnak és vonzóbbnak tűnik, mint a világsajtó által most piedesztálra emelt férje.

De számomra ebben a két történetben az a legszomorúbb, hogy két extrém férfivélemény van kirakatba téve, és megint a felületesség netovábbjával találkozunk. A külső, a beteges soványság mint legfőbb értékmérő bizonygatása az egyik oldalon; a külső, a túlsúly dicsőítése a másik oldalon.

Arról szó sem esik, hogy mindenkinek más az élettörténete, a genetikája, mindenkinek más az ideális testsúlya, mindenkinek mások a lehetőségei. Arról sem szól a fáma, hogy egy nő nem csak hús meg zsigerek meg bőr meg csont, csöcs meg segg meg érzéki ajak. Hanem lélek és szív és karakter és egyéniség és egyszeri, megismételhetetlen jelenség.

És lehet valaki hipervékony, ha ránézésre is olyan ostoba, hogy cintányérozik a majom a fejében. Kösz, de nem. És lehet valaki gusztusosan telt, ha még a saját férje is többször írja le a dagadt szót vele kapcsolatban, mint azt, hogy szereti. Kösz, de nem.

Én várom annak a férfinek a megnyilvánulását, aki arról beszél, miért szereti a feleségét kívül-belül úgy, ahogy van. 

(Cikkünk 2017. augusztus 6-án jelent meg.)