5 dolog, amit a NEM helyett mondunk (Felidéző)

márc. 29., 2018

5 dolog, amit a NEM helyett mondunk (Felidéző)

Ugye, hogy nehéz nemet mondani? Bár én vallom, hogy olykor igent mondani legalább olyan nehéz, de sokszor találkozom azzal a jelenséggel, hogy az emberek ahelyett, hogy egészen egyszerűen megmondanák, hogy NEM, inkább terelnek, hárítanak. Ebben az a baj, hogy nem tudjuk, mire számítsunk, hogyan tervezzünk, merre haladjunk. Nézzük, mi jelenthet nemet az egyértelmű és karakán nemen túl?

1: Igen

Vannak emberek, akiknek nehézséget okoz nemet mondani, olyannyira, hogy inkább mindent be- és elvállalnak, megtesznek és elintéznek. Roskadoznak a terhek alatt, de nem tudják kimondani a sokszor életmentő hárombetűst. Nagyon káros, ha valaki ezzel terheli magát. Ha szokásod igent mondani a nem helyett, mindenképpen próbáld mérsékelni az ilyen helyzeteket, mert nem fogsz bírni a sok feladattal. 

2: Nem tudom

Dehogynem. Már most tudja. Csak kimondani nem szeretné. Az ilyen ember bizonytalanságban tartja azt, aki vár tőle valamit. Sokszor maga sem tudja, mit tehetne, szeretné kimondani, hogy nem fog menni - de nehezen boldogul vele. Ha te is szívesebben mondasz nem tudomot a nem helyett, akkor próbáld meg, hogy csak a nemet mondod ki. Ugye, jó érzés? 

3: Talán

Ez a leggyakoribb hárítószó, talán ez a leghihetőbb mind közül. Mert legalább félig őszinte: talán igen, talán nem. De ha inkább nem, akkor jobb, ha a nem az valóban egy nem. 

4: Később

A halogatás nagymestereinek ajánlott. Talán abban bízik, hogy majd a másik elfelejti, vagy úgy alakulnak a dolgok, hogy a kérés aktualitását veszti. Állandó lavírozás, reménykedés. Fárasztó, mert minden ilyen eset egy későbbi számonkérést rejt magában - azt pedig senki sem szereti. 

5: Szeretnék, de…

Ez a kedvencem. "Szeretnék, de egy csomó dolgom van. Szeretnék, csak más elfoglaltságaim is vannak." Oké - de akkor most beférek a más elfoglaltságok mellé, vagy ez tulajdonképpen egy nem? A másik ember idejével való visszaélés mellett magában rejti azt is, hogy egy kis együttérzést vagy sajnálatot szeretne kicsikarni az ember. 

Igen, tudom, nehéz nemet mondani, pláne, ha szeretnél igent, csak előre tudod, hogy nem úgy alakulnak a dolgaid, hogy megtehesd. De ha nemet mondasz, amilyen hamar csak tudsz, amikor már látod, hogy nem fog menni  a dolog, akkor adsz időt és lehetőséget a másiknak arra, hogy másképp tervezzen. Ráadásul gondold át, micsoda bizalom, ha valaki kéréssel fordul hozzád. Nem azzal játszod el, ha nemet mondasz. Sokkal inkább azzal, ha játszadozol az idejével. Régen nekem is nagy nehézséget okozott a NEM kimondása és én is inkább a fenti mondatokat használtam. Azt kell mondjam, hogy egyetlen döntés volt, hogy ezt befejezzem és most már nagyon jól tudok nemet mondani. Viszont most meg azzal szembesültem, hogy vannak, akik ezt nem fogadják el olyan könnyen. Mindig van, amivel meg kell küzdeni… :)

(Cikkünk 2017. november 30-án jelent meg.) 

Zigó JuditZigó Judit

Hozzászólások